MENÜ
                                                        F ASTRA KISOKOS
                                                                                                                                             Minden egy helyen!

Kedves Látogató!

 Ezt a honlapot  egyszerű ismerettárnak szánom az OPEL ASTRA gépkocsik iránt érdeklő-dőknek. Az Astrákon belül is leginkább az 90-es években gyártott típusokra fókuszál. Jómagam is egy 1994-ben gyártott  " F " Astrával rendelkezem.

Az itt közzétett anyagok jelentős része a netről származik, kisebbik része pedig saját munka.

Igyekszem majd folyamatosan bővíteni/ frissíteni  a honlapon található anyagokat

Minden hozzászólásnak és éredekes anyagnak örülök.

Úgyhogy; HAJRÁ ASTRÁSOK!

 

F.

 

opel_astra-f-gsi_x2.jpg.jpg

KIS ASTRA TÖRTÉNELEM

és a magyar vonatkozások

 

 

Az ASTRA tervezését 1986-ban kezdték meg. Kialakításán 8000 mérnök, technikus, szakmunkás, forma-tervező és reklámszakember dolgozott. A prototipusokkal és a „0” széria példányaival több, mint 8000 km-ert tettek meg az USA arizóniai sivatagjaiban és Norvégiában a sarkkörön túl. A prototipus nyúzásából a ver- senypályák sem maradtak ki.

A kocsik több mint 2000 órát töltöttek szélcsatornákban, és kedvező értékeket kaptak. A kedvező értéket magyarázza, hogy felhasználták azokat a karosszéria-vonalvezetési elemeket, amelyek a Calibránál a 0,26 nagyszerű Cw értéket biztosították. A szélvédő és az oldalüvegek teljesen belesimulnak a karosszériába és még az ajtószéleken is sikerült mindössze 3,5 mm-es réseket kialakítani. Különben a teljes karosszériát számítógéppel tervezték, így határozták meg a hegesztési pontok helyét is. Olyan szilárd karosszériát alakítottak ki, hogy az úgynevezett „csavarási merevség” 34%-al nőtt a Kadett legutolsó tipusához képest.

Az ASTRA környezettiszta autó. A Kadetthez képest kétszer nagyobb karosszériafelület kapott horgany-bevonatot. A veszélyes mérget tartalmazó anyagok szinte teljesen kikerültek az ASTRA szerkezetéből.

Valamennyi motor – a dizelek is – katalizátorosak és megfelelnek a szigorú kaliforniai környezetvédelmi előírásoknak. Egyetlen motor, az 1400 cm3-es készül csak karburátorral és katalizátor nélkül. Ezt a tipus-változatot olyan országokba szállítják, ahol még nem megoldott az ólommentes benzin minden töltőál-lomáson való árusítása.

A motorok szinte teljes egészében – 1.4; 1.6; 1.8; és a 2.0 literes 8 és 16 szelepes változatai, valamint az 1.7 literes dizel és turbódizel erőforrásai – szabályozott, valamint oxidációs katalizátorral kerülnek forgalom- ba.

Szentgotthárdról 1992. március 13.-án gördült ki a korszerű idők első, magyar személyautója, az ASTRA, amelyből 1992-ben 10.000 db, majd évenként 15.000 db készül. Magyarországon az OPEL ASTRA ferde hátú limuzin és a kombi változatát gyártják – kezdetben – kétféle benzin és kétféle dizel motorral szerelve.

 

/ részletek Bálint Endre és Tamás György ; Opel Astra Kezelési és karbantartási utasítások c. 1993-ban készült könyvéből /

opel_astra-f_r6.jpg

 

2012. Március 12.-én Születésnapjára hazagurult

az első magyar Opel Astra

 

astra_erkezik.jpg

 

Asztali nézet